Lakberendezek

Bé lakberendezési képességei hagynak némi kívánnivalót maguk után – hogy finoman fogalmazzak… Ezt egy idő után már nem bírtam nézni, ezért úgy döntöttem, segítek rajta. Átrendeztem például a könyvespolcon, a könyvek elé helyezett dísztárgyakat, szétszedtem ezt-azt, illetve szelektáltam is a szoba szellemiségébe nem illő darabokat, mindezt úgy, hogy egy egyszerű mancsmozdulattal a földre röptettem a fölöslegesnek ítélt tárgyakat. Cenzori tevékenységem is megkezdtem: a vitrines szekrényből is kidobáltam néhány könyvet, ami semmilyen formában (stílus, tartalom, stb.) nem illett oda. Bé ezután fél óráig állt fölöttük, és kereste a választ arra, mégis hogyan csináltam, egyáltalán: hogy jutottam be oda? Úgy tűnik nekem ebből, hogy az emberem még mindig nincs tisztában a képességeimmel, vagy egyszerűen csak nem hajlandó tudomásul venni, hogy az égvilágon BÁRMIT megtehetek – és meg is teszek.

De a szekrényei és a polcai nem csak kívülről nincsenek rendben, a belső (mások számára nem látható) berendezése is túlfejlett ízlésficamról tanúskodik. Éppen ezért minden egyes alkalommal, amikor ruhát próbál kivenni a szekrényéből, én élek a lehetőséggel, hogy bemásszak, és átrendezzem a textíliagyűjteményt – közben, a hátsó lábam segítségével, egy laza mozdulattal szelektálom a nekem nem tetsző darabokat. A ruhatárolási szokásaiban azt nem értem egyébként, hogy miért hajtogatja össze azokat. Szerintem így alig látszik belőle valami, és mikor próbálja eldönteni, hogy mit vegyen fel, úgyis széthajtogat egy csomót – aztán vissza. Ez időpocsékolás, amit ő még csak nem is képes alsóbbrendű elméjével felfogni. Egy darabig úgy gondoltam, hagyom, hagy szenvedjen, de a nagy szívem és a határtalan jóindulatom megint felülkerekedett, így hát ismét nagy munkába kezdtem: minden egyes darabot elkezdtem széthajtogatni és a szekrény egyik sarkába rugdosni. Ennek persze Bé nem igazán örült – nyilvánvaló, hogy képtelen a zsenialitásom felismerésére… Így például azt sem tudta értékelni, hogy így mennyi hely felszabadult a szekrényben, ahová további rongyokat dobálhat. Szóval ezután ő elkezdett mindent visszaállítani az eredeti formájába, amit én próbáltam megakadályozni, de végül inkább ráhagytam. Az emberi hülyeséggel egyszerűen nem tudok harcba szállni… Hogy miért próbálkozom ennek ellenére mindig újra és újra? Azért, mert – habár egyre inkább úgy tűnik, hogy menthetetlen szerencsétlen – még mindig nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd olyan mentális magasságokba sikerül őt eljuttatnom az embernevelési tevékenységem segítségével, hogy az értelmi szintje megközelíti majd az enyémnek a tizedét.  

Egyébként a szőnyeg sem nyerte el a tetszésem igazán… A halványlilás padlószőnyegre rátett egy nagyobb barna szőnyeget, ami nem is néz ki olyan borzasztóan. Sőt, nekem kifejezetten tetszik a barna. Éppen ezért azokon a részeken, ahol még kilátszik a lila, művészi tehetségem kamatoztatom, és home made „festékkel” különböző absztrakt ábrákat alkotok, melyek a barna mindenféle színárnyalatában pompáznak. Szeretem egyébként ezt az őszies, meleg színt! J Azonban – nem fogod kitalálni – Bének ez sem tetszik, és minden egyes alkalommal, amikor próbálom egy kicsit feldobni a teret ilyen módon, azonnal jön a forró vízzel, kiskefével, szódabikarbónával, és tönkreteszi a művem… Felháborító!

Hasonló tevékenységet űzök egyébként a ház többi részében is. Kötelességemnek éreztem például azt, hogy megszabadítsam a családot néhány ízléstelen vázától, emellett amikor csak tehetem, a kedvenc hobbimat űzöm, ami a kertészkedés. Bé viszont ezt valamiért nem engedi, és mindig bezárogatja az ajtókat, így a kedvenc virágaimhoz egyszerűen nem tudok hozzáférni. Pedig határozottan jobban néznek ki a szobanövények, miután kezelésbe vettem őket! Tehát nagyjából az a helyzet, hogy nem hagynak kibontakozni, ami ellen én természetesen minden erőmmel tiltakozom. Úgy gondolom, hogy habár még a háborút nem nyertem meg, a győztes csatáim számát illetően nincs okom a panaszra!

Ezek a dolgok azonban Bé nevelésének határozottan a legnehezebb és legidőigényesebb részét képezik. Megyek is, pihenek egyet, mielőtt tovább folytatom, mert elég fárasztó a macska élete úgy, ha embere van. Előtte viszont szólok Bének, hogy felszolgálhatja a vacsorámat.  

Lola