Bé a hétvégén koncerten volt, ami tripla pofátlanság volt a
részéről: először is nem vitt magával, ebből következik a második, vagyis, hogy
egyedül hagyott a szobában egész éjszakára, harmadszor pedig, miután hazaért,
egyáltalán nem foglalkozott velem, hanem lefeküdt aludni és egy csomó ideig nem
kelt fel. Ily módon teljes mértékig haszontalanná vált számomra, mivel semmit
nem tudtam vele kezdeni, és ugyanúgy nem játszott velem, mintha ott se lett
volna. Mikor végre felébredt, mondtam neki, hogy ilyet többé ne csináljon, és
bocsánatkérésképpen kipróbálhatná, hogy szeretem-e a halkonzervet. Az erre
adott válasza azonban egyáltalán nem nyerte el a tetszésem – azt mondta ugyanis,
hogy neki is van saját élete, amit szeretne néha élni. Közöltem vele, hogy az ő
úgynevezett „saját élete” abból áll, hogy VELEM foglalkozik, ha el is megy
itthonról, azt csak azért teszi, hogy NEKEM hozzon valamit, mert ÉN vagyok neki
a legfontosabb és a jólétemre való törekvése mellett minden csak jelentéktelen
apróság. Merthogy annyira tökéletes és pótolhatatlan vagyok, hogy úgy általában
az egész világ közepét jelentem, de főként Bé saját világában töltöm be ezt a
posztot. A monológom után vártam a térden csúszva bocsánatomért esedezést, majd
a hódolata kifejezését, de semmi ilyesmi nem történt, ezért úgy döntöttem, hogy
egész nap büntetni fogom. Egyáltalán nem voltam hajlandó például hozzá szólni,
és ha próbált megsimogatni, akkor átharaptam a kézfejét vagy épp a bőrt
próbáltam a sebészi élességű körmeimmel lefejteni az alkarjáról. Estére enyhült
kicsit a haragom, ezért megengedtem neki, hogy vacsorát adjon és megsimogasson.
De ezt is már csak azért, mert láttam rajta, hogy komoly lelki válságba került a
szeretetmegvonásomtól, és nem bírtam nézni az arcán tükröződő gyötrő
kétségbeesést.
Mondta Bé egyébként azt is, hogy most lesz egy csomó
szülinap, amit majd el kell mennie megünnepelni és oda sem fog magával vinni –
jobb, ha erre előre készülök és inkább nem duzzogok másnap. Ajánlottam neki,
hogy modellt állok néhány képhez, valamint a cicafésűbe ragadt szőrszálaimból
elvihet néhányat, így a kettő együtt már tökéletes ajándék. Ennél tökéletesebb
már csak akkor lenne, ha engem ajándékozna el, de ilyet inkább ne csináljon,
mert akkor kezdhetem elölről az embernevelést, amit viszont nem szeretnék.
Bének azonban ez az ötlet nem tetszett annyira. Közölte, hogy öntelt vagyok, és
ne gondoljam azt, hogy néhány macskaszőrszáltól majd hanyatt dobják magukat a
szülinaposok. Szerintem pedig így lenne, de ha mégsem (amit nem értenék), akkor
is az lenne a helyzet, hogy Bé az ajándékokra szánt összegből vehetne nekem
tasakost, tehát én mindenképp jól járnék. Erre egyébként csak annyit mondott,
hogy a tasakost ígyis-úgyis megkapom, az meg mindegy, hogy mennyi van
„raktáron”, mert ha egy tonna lenne bespájzolva, akkor se kaphatnék belőle
egyszerre többet annál, amit most kapok, szóval fölöslegesen tervezgetek. Ott
is hagytam, mert zokon vettem, hogy nem értékeli a jó szándékomat. Lehet, ma is
megrágcsálom majd egy kicsit, de most a lábujját.
Ma egyébként egész jó napom volt, mert végre mehettem megint
kertészkedni. Valamelyik nap ugyanis Bé teleaggatta az összes szobanövényt
citrommal, meg tett a földbe is, azt gondolván, hogy így nem fogok hozzá
nyúlni. Mondjuk ebben igaza is volt, mert annyira nem szeretem azt az illatot,
hogy inkább a közelébe se mentem. De szerencsére már nem érezni, így ma be
tudtam pótolni az elmúlt napokban elmaradt növényrágcsálást, és földet szőnyegre
górást. Azonban nem láttam Bé arcán az őszinte örömöt, amiért megint jól
éreztem magam, pedig kellett volna, hogy ott legyen neki, mert ugye az ő
boldogsága az, ha engem boldognak lát, márpedig ma az voltam. Lehet, emiatt
hagyok majd neki meglepetést valami eldugott helyen. Úgy napokig kell majd
keresnie és mikor megtalálja, jobban fog neki örülni.
Megyek, pihenek egyet, mert a mai, Bé által rosszalkodásnak
nevezett, tevékenységsorozatom (pl. az is, hogy újfent kamatoztattam a
lakberendező tehetségem, és megint egy kecses mancslendítéssel szelektáltam
valami törékenyt) nagyon kifárasztott. Meg egyébként is, két olyan helyzet van,
amikor a legjobb az alvás: evés előtt és evés után. Úgyhogy meg is kezdem a
szertartást.
Lola
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése